Szagos történet: visszavonták, majd 3 nap múlva újra kiadták az RT5 Taxi minősítését

Szagos történet: visszavonták, majd 3 nap múlva újra kiadták az RT5 Taxi minősítését
Megosztom
  •  
  •  
  •  

A nyáron körlevélben tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fuvarszervező társaságokat, hogy 2014. június 30. nappal megvonta az előzetes minősítését az RT5 Taxi Holding nevű társaságnak, mivel a vállalkozás tőkeerőssége nem felelt meg a jogszabályban előírt követelménynek. Azonban három nappal később újra megadta az minősítést a nevezett cégnek, arra való hivatkozással, hogy időközben újabb beszámolót nyújtott be a cég, amely ezúttal már megfelelt az előírásunknak – írja a Hekus bűnügyi magazin. A rekordsebességgel kiadott előzetes minősítés kiadására – a taxi üzletágat jól ismerő szakértők vélekedése szerint – Tarlós István főpolgármester jóváhagyása nélkül aligha kerülhetett volna sor.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az RT5 Taxi Holding Kft. tőkemegfelelőségét a társaság által benyújtott új, évközi beszámoló alapján állapította meg július elején. A Fővárosi Taxirendelet 5. § (3) bekezdése szerint a fuvarszervező cégnek a pénzügyi megfelelőség igazolása céljából a számviteli törvény szerinti beszámolóját kell benyújtania a BKK-nak. A vonatkozó jogszabály szerint kizárólag az a pénzügyi mérleg minősül beszámolónak (éves vagy évközi), amelyet a társaság taggyűlése jóváhagyott.

A Hekus bűnügyi magazin információja szerint az RT5 Taxi Holding által benyújtott dokumentumot taggyűlés nem hagyta jóvá, így a törvény szerint az nem is minősülhet beszámolónak, ebből következően a BKK nem állapíthatta volna meg a tőkemegfelőséget.

Úgy tudni, hogy az RT5 Taxi Holding Kft. korábban két alkalommal – 2013 augusztusában és 2014 áprilisában – is olyan pénzügyi beszámolót nyújtott be a BKK-nak, amelyek nem feleltek meg a számviteli jogszabályoknak, ezért a közlekedési központ hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt – ismeretlen tettes ellen – büntetőeljárást kezdeményezett az illetékes rendőrkapitányságnál.

Mindezek ismeretében érthetetlen, hogy a BKK miként fogadhatott be az RT5 Taxi Holding Kft-től egy olyan – „beszámolónak” nevezett – dokumentumot, amelyet a társaság taggyűlése nem hagyott jóvá, és erre való hivatkozással – 3 nap elteltével – ismét megadta az előzetes minősítést a cégnek.

Hatással lehetett-e a BKK intézkedésére Tarlós István főpolgármester, aki többször hangoztatta, hogy a rend híve?

(Forrás: Privátkopó 2014.