Visszatekintő

Visszatekintő
Megosztom

A nem túl távoli múltban, amikor még páran azért egyet tudtak érteni, és a cégesek sem köpködtek ilyen bő nyállal az általuk csak hiénának becézett szabadúszókra.

Ma négy éve volt a “taxisblokád” második napja, január 18-20. között voltak éjjel-nappal utcán a taxisok, követelve, hogy hazánkban is tiltsák be az Ubert. De miért is akarták ezt?

Az Ubert Travis Kalanick, és Garrett Camp alapították 2009-ben, amikor Párizsban nem jött értük rögtön a taxi. Behisztiztek és kitalálták az Ubert, hogy tönkretegyék a taxisokat. Bővültek, terjeszkedtek, mígnem 2014 . novemberben Magyarországra értek.

Az Uber hazai cégbejegyzésében nem szerepelt sem fuvarszervezés, sem személyszállítás. A cég magyarországi képviselőjének a cégbejegyzésén nem szerepelt adószám.

Az Uber jogi képviseletét egyébként dr. Trócsányi László, az akkori igazságügyi miniszter ügyvédi irodája látta el, aki természetesen úgy nyilatkozott a kérdések hallatán, hogy minisztersége óta nincs rálátása a cégére.

Az Ubernek Magyarországon soha nem volt felelőse. Se miniszter, se államtitkár, se főpolgármester nem volt illetékes az ügyükben, a BKK, az NKH őket nem basztatta soha.

Az Uber sofőrök holland bankszámláról kapták meg a pénzüket, amiből bizonyos százalékot levont a cég költségekre. Előrelátó módon javasolták a sofőröknek a kéthavonkénti bankszámla cserét. Sőt, az Uber nem ragaszkodott ahhoz, hogy a sofőrjeik saját bankszámlára kérjék a fizetésüket. Lehetett az anyué, apué, ángyié, de persze nem volt adóelkerülés ez.

Ha valaki regisztrált az Uberre (sőt, ezt még most is megteheti, de csak külföldön tudja használni), elfogadta az apró betűst, azaz hogy megadja minden bankszámla adatát, ők pedig figyelhetik a számlát és inkasszót tehetnek rá.

Az Uberre ugyan bizonyos, a taxisokhoz képest mérséklet rendeletek vonatkoztak, de azokat sem tartották be. Az Uber sofőröknek nem volt soha utasbiztosítása. Ha megsérült az utas, max kirugdossák ijedtükben, vagy ha van pénzük, megvették kilóra. Mondjuk ez nem rossz egy elveszített lábért. Ja, de.

Az Uber sofőrnek nem kellett soha, semmilyen vizsga. Se PÁV, se taxisvizsga, se BKK minősítés, se emelt díjas műszaki. A szomszéd Géza is lehetett Uberes, ha megfelelt a miniimális feltételeknek. A kutyát nem érdekelte, hogy fél a vezetéstől és húsz dioptriás a szemüvege, esetleg alig egy éves a jogsija, rutinja meg semmi. Az Ubernek elég az apuci által megvett kocsi és a szándék. Még a várost se kellett egyetlen percig sem ismerni. Az Uber nem használhatta a buszsávot, így hosszabb lett dugóban a menetidő, de Uberrel járni menő volt, még olyankor is, ha drágábbra jött ki, mint a taxi. Mert ilyen is volt.

Az Uber ugyanis nem fix tarifával dolgozott, mint a taxisok. Csúcsidőben és hétvégén sokszoros szorzókkal jött. Szilveszterkor spec. 1500 körül volt egy km. Ja, és nem mellesleg, az Uber sofőrök között is volt bunkó. Nem kevés. Ja, tudjuk, azóta belőlük lettek a “taxisok”, vagyis annak látszó sárga boltosok. Meg a reptérre futkosó fehér rendszámosok, akiket rejtélyes módon a szekusok soha nem basztatnak.

Taxis Terka