Vírustól védő autókat fejleszt a londoni taxikat is gyártó kínai vállalat

Vírustól védő autókat fejleszt a londoni taxikat is gyártó kínai vállalat
Megosztom
  •  
  •  
  •  

Több kínai autógyártó vállalat vírusok elleni védelemmel ellátott modelleket fejleszt, köztük a London városának ikonikus fekete taxijait is gyártó Geely. Egyes vélekedések szerint ugyanakkor ezek a gyártói ígéretek csak a vírus miatti aggályokba kapaszkodnak bele.

Nagy kínai autógyártó vállalatok jelentették be, hogy olyan fejlesztéseken dolgoznak illetve kínálják azokat járműveikhez, melyek egészségügyi szempontból nagyobb biztonságot jelentenek az utastérben tartózkodóknak, számol be arról a BBC.

A SAIC például – amely a legendás brit autmárka, az MG tulajdonosa – kiegészítő extraként kínál egy megoldást, aminél az autóban keringetett levegőt ultraibolya fény segítségével lehet sterilizálni.

Egy rivális autógyártó, a Guangzhou Automobile (GAC) pedig új, többszintű, emelt biztonságot nyújtó légszűrőrendszerrel kínálja több új modelljét.

A cégeknél elmondták, legalább olyan szintű védelmet szeretnének biztosítani a járművek belsejében az utasoknak, mint amekkorát az egyéni maszkok viselete ad.

Autósok indulnak el Vuhanból 2020. április 8-án, miután feloldották az új koronavírus miatt elrendelt vesztegzárat Hupej tartomány székhelyénForrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

A legtovább talán a Geely ment. A londoni taxiautókat is gyártó vállalat kifejezetten “vírusellenes funkciókról” beszél új fejlesztései kapcsán, azt állítva, hogy azokat a nagyvárosok szennyezett levegője miatt már amúgy is létező megoldásaira támaszkodva fejleszti.

A cég szerint fejlesztéseik elsődleges célja most, hogy olyan megoldások szülessenek, aminek révén megakadályozzák a levegőben keringő, az utasokra és a vezetőre potenciálisan veszélyes részecskék bejutását az utastérbe.

A vállalat ennek érdekében az autó műszerfalát és az utastér számos elemét – például a fogantyúkat – antimikrobiális felülettel vonja be, ami képes elpusztítani a vírusokat és a baktériumokat is.

A vállalat azt is közölte, új vásárlóik számára drónok fogják kiszállítani frissen vásárolt járműveikhez a kulcsokat, hogy így is megvalósuljon a személyek közötti közvetlen interakciók számának csökkentése.

“Ezek a törekvések nem pusztán Kínára jellemzők, hamarosan ez lesz a globális trend. Valójában pedig amúgy is létező fejlesztési irányokról van szó, amelyeket a Covid-19 most felgyorsított” – értékelte a vállalatok ígéreteit Vivek Vaidya, a Frost & Sullivan mobilitási szakértője.

Ugyanakkor vannak elemzők, akik ettől eltérően ítélik meg a vállalatok bejelentéseit.

“A cégek megpróbálják kihasználni a Covid-19 kapcsán a félelmeket, hogy azok mentén termékeket és szolgáltatásokat adjanak el a vásárlóknak” – mondja Shaun Rein, a China Market Research Group nevű piackutató vállalat ügyvezetője. Szerinte a fogyasztóknak óvatosaknak kell lenniük minden olyan ajánlatnál, amelyben azt ígérik nekik, hogy az adott termék csökkenti a vírusok terjedését, különösen, ha az a Covid-19 betegséget előidéző új koronavírusra vonatkozik. Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben a Tesla már bevezetett Kínában a városok légszennyezettsége ellen felkészített modelleket.

Nemrég a japán Nippon festékgyártó vállalat jelentette be, hogy antivirális bevonatot adó terméket fejlesztett ki, amely segít megvédeni az embereket a felületekről összeszedhető fertőzésektől. Bár a cég soha nem állította, hogy a terméket az új koronavírus ellen ajánlja, azt egészségügyi intézményekbe szánta, és több kórháznak is adomonyázottt belőle a járvány eredeti epicentrumában, a kínai Vuhan városában.

Forrás: origo.hu