Céges autó, közösségi autó, taxi: kiderült, melyik a költséghatékonyabb

Céges autó, közösségi autó, taxi: kiderült, melyik a költséghatékonyabb
Megosztom
  •  
  •  
  •  

Amennyiben saját autójuk használata helyett elegen részesítik előnyben a közautózást, a megosztott autó nagyobb kihasználtsága révén csökkentheti a város forgalomterheltségét, és növelheti a parkolóhelyek számát. A közösségi autózás azonban nem csak a magáncélú városi közlekedés alternatívája lehet. A vállalati csomagok használatával jelentős költségeket spórolhatnak a céges felhasználók is.

Cégautó mellett is jól megy a carsharing

A SHARE NOW ügyfelei körében készített felméréséből kiderült, hogy a jelenlegi felhasználók 83 százaléka szívesen használná a szolgáltatást céges autóként vagy juttatási csomagként. Mintegy harmaduk már most is igénybe veszi munkába járásra a cég szolgáltatását. A felmérésből az is látható, hogy az autómegosztót sokszor még céges autó megléte mellett is használják a vállalati partnerek és munkatársaik. Ők jellemzően akkor veszik igénybe ezt a lehetőséget, ha saját vagy céges autó valamiért nem áll rendelkezésre. Például szervizben van, vagy valamilyen okból nem szeretnének azzal bemenni a városba. Sokan akkor is beülnek az autókba, ha külföldi útjuk során van szükségük közlekedési megoldásra.

Jön a „SHARE NOW for Business”

A SHARE NOW közép- és nagyvállalatoknak kifejlesztett megoldásában minden partnercég számára saját üzleti fiókot hoznak létre. Ezen keresztül saját felületen, átláthatóan kezelhető az alkalmazottak közösségiautó-használata. Az üzleti fiók naprakész információkat biztosít az utazások pontos adatairól (időpont, kezdő- és végpont, költség). Az egyes utak díjai később gyűjtőszámlán adódnak össze, amelyeket havonta számol el a cég. Az új rendszerben egyedi vállalati kedvezmények is érvényesíthetők. A használatarányos díj tartalmazza a parkolás, tisztítás, tankolás, szervizelés, biztosítás és az országos autópálya-matrica költségét is. Ráadásul dolgozói juttatásként is kínálható.

A SHARE NOW elemzése szerint – amennyiben nem csúcsforgalommal számolunk – autóik használata rövidebb utaknál akár 50 százalékkal olcsóbb megoldást kínál a taxi használatnál. A SHARE NOW ugyanis percdíj alapon számláz, a taxitársaságok pedig kilométer díjat számolnak fel. Ez a különbség a hosszabb utakra is igaz. Átlagos forgalom mellett Budapest belvárosából a Liszt Ferenc repülőtérre kijutni is megközelítőleg fele annyiba kerül az autómegosztóval  – derül ki az adatok elemzéséből. További előny, hogy az autómegosztó használata ténylegesen képes privát szférát biztosítani az üzleti jellegű telefonok lebonyolításához – ellentétben a taxikkal és talán az egyik legbiztonságosabb egyéni motorizált közlekedési forma akár járványhelyzetben is.

Forrás: drivemebaby.hu