Taxisok kiteregetik a legrémesebb utas sztorikat

Taxisok kiteregetik a legrémesebb utas sztorikat
Megosztom
  •  
  •  
  •  

A taxisok a legnagyobb titkok tudói már régóta, azonban vannak olyan történetek, amiket sokan inkább kitörölnének az emlékeikből.

Nemrég takarítók tárták a világ elé a szennyest, azaz elmondták, milyenek voltak a legkoszosabb vagy épp legudvariatlanabb ügyfeleik, most pedig a taxisokon volt a sor, hogy megosszák azokat a történeteket, amiket legszívesebben elfelejtenének.

A szerelmi háromszög

Isván (42) nem akart belefolyni egy szerelmi háromszögbe, de sikerült.

Egy éjszaka beszállt mellém telefonálva egy nő, nagyon sietős volt neki, és a telefonon elmondott dolgai alapján épp a szeretőjéhez ment. Sokat emlegetett egy férfi nevet, aki a férje volt, és egyáltalán nem volt fényes a kapcsolatuk. Nagyjából fél órával azután, hogy letettem a szeretője házánál, mentem egy másik ügyfélért, pont oda, ahova a nőért is. Gondoltam, micsoda véletlen, majd beszállt egy férfi, akkor láttam meg az applikációban, amin keresztül hívott, hogy pont az a keresztneve, amit a nő sokat emlegetett. Mondta, hogy útközben fel kell szednünk még valakit, majd beült egy nő, aki egyértelműen a szeretője volt. Nem szóltam semmit, csak vittem őket a kért helyre, ami hoppá, egy hotel volt. Nem akartam elhinni, de egy óra múlva hívott a feleség az applikáción keresztül, majd mondta, hogy mennyire örül, hogy én jöttem, már vagy négyszer mondott vissza autót, mert látta nem én érkeznék. Elmondta, hogy látta, ahogy én viszem a férjét meg egy nőt, mondjam meg azonnal, merre kellett letenni őket, még egy húszezrest is lóbált. Annyira kellemetlen volt, hogy megkértem, szálljon ki, nem tudom, miről beszél. Emelni kezdte a tétet nagyobb összegre, de akkor sem vállaltam. Majd annyira zokogni kezdett, hogy véletlenül kiböktem a hotel nevét, ráparancsoltam, hogy szálljon ki, és elhajtottam. Azóta is szégyellem, de remélem, segítettem neki ezzel.

Visszatérő vendég

Kata (23) 3 éve taxizik, de csak egy utassal volt negatív élménye, de vele kétszer is.

Az a baj, hogy elég nagyszájú, mondhatni vagány csaj vagyok, emellé ráadásul taxis is. Míg a legtöbb utassal csendben ülünk egymás mellett, mással eldumálgatunk, elnevetünk, de ha valaki kikezd velem, vagy bunkóskodik, visszaszólok. Általában ezzel el is van intézve a dolog, kivéve annál a pasinál, aki színjózanul, fényes nappal markolászni kezdte a combomat. Satufékkel félreálltam, kiparancsoltam. Egy hét múlva ugyanazon a környéken ismét kihívtak, majd ugyanez a pasi szállt be mellém. Elnézést kért a múltkori viselkedését, esküdözött, hogy normálisan fog viselkedni. Rendben, beült mellém, beszélgettünk egy kicsit valamiről, megérkezett a címre, keresni kezdte a pénzét, majd mondta, hogy szívesen rendezné “természetben” inkább. Meg sem szólaltam, vártam, hogy keresse tovább a pénzt, majd megfogta a nyakamat, megpróbált lesmárolni, és ordított, hogy higgyem el, nekem is jó lesz, ha a testével fizeti ki az utat. Szerencsére egy kolléga mellettünk parkolt le, odajött elzavarni a pasit, aztán soha többet nem láttam.

Hidegzuhany

Sok kollégája fel sem vesz szombat éjjel utasokat, de Miki (35) bevállalta. Nem kellett volna.

Három lány szállt be a hátsó ülésre egy buli után hajnalban. Az egyikük egy kanyarnál elfehéredett, kérdeztem, hogy akar-e esetleg kiszállni, mondta, hogy nem, minden rendben van, de aztán szépen beleürítette a gyomortartalmát az ülésbe, mire a barátnője sikítva rászólt, hogy ne, és igyekezett észrevétlenül lemosni az ülést egy üveg kólával, aminek a fele ráadásul a nyakamban landolt. Persze hazavittem őket, nem akartam kitenni három lányt az éjszakában, de aztán igencsak ideges lettem, mikor megláttam, hogy még egy rágó is ragadt pluszban az ülésre.

Nem bírtak magukkal

Egy fiatal párt hozott Attila (38) a reptérről, mikor furcsa szagra lett figyelmes…

Egy nagyjából 22 éves párt vittem a városba a reptérről. Eléggé egymásba voltak feledkezve már az út elején, majd nagyjából 5 perc múlva durva lábszagot éreztem. Hátralestem a tükörből, majd megláttam, hogy mindjárt 18+-os lesz a jelenet ott az ülésen. Felszólítottam őket arra, hogy várjanak az akcióval a kiszállás utánig, mire a srác sértődötten visszavette a cipőjét és a zokniját, majd begombolta a nadrágját. De milyen udvarias, hogy a zoknitől elsőként szabadult…

Szemet szemért

Ákos (45) ciki élménye is toplistás.

A negyvenes éveiben járó elegáns utas hölgy az esőben hívott taxit, mikor megérkeztem, nem akart beszállni, hanem ordított, hogy szálljak ki hozzá. Nem értettem, de kiszálltam, mondta, hogy lefröcsköltem, mikor lefékeztem mellé. Elnézést kértem, mondtam, hogy esik az eső, ennél finomabban nehéz lett volna érkezni. Erre mondta, hogy semmi gond, álljak én oda az esőbe, ő meg majd ugyanígy lefröcsköl, adjam oda a kocsikulcsot. Nevetni kezdem, és válaszoltam, hogy természetesen nem adom oda neki a kocsim kulcsát, mire nem viccelek, felrúgdosta rám a pocsolyából a sarat, úgy, hogy az egész ingem is olyan lett, és miután őt persze ingyen elvittem a dolgára, mehettem haza átöltözni.

Forrás: joy.hu