Megkérdeztük

Megkérdeztük
Megosztom
  •  
  •  
  •  

Felmerült a kérdés, hogy a matrica kihelyezése gondot jelent-e a minősítésnél. Páran jelezték, hogy az Asztalos utcában a felhelyezett matricákat lekapartatják a taxisokkal. Úgyhogy megkérdeztük, de csak azért, mert nem érdekvédőként nem felesleges leveleket írogatunk, hanem tudjuk, hogy kit kell megkérdezni, hogy érdemi választ is kapjunk. Lehetőleg gyorsan. Úgyhogy hoztuk nektek a megoldást. Aztán ha gond adódik a minősítésnél, csak mutassátok meg az e-mailt, és ne engedjétek, hogy kapargassák a kocsit.

Tisztelt Agócs István úr! 

Kérem állásfoglalását az alábbi ügyben. A budapesti taxisoknak a mellékletben látható matrica kihelyezését javasolta (kötelezte) Főpolgármester úr a pandémia első hullámában. Most a  második hullámnál ismét többen kihelyezzük a matricát az utasokkal való konfliktusok elkerülése miatt. Kollégák visszajelzése alapján felmerült a probléma ,hogy a minősítés során az Asztalosnál leszedetik ezeket a matricákat is . A matricát Budapest főpolgármesteri hivatala csináltatta. A BKK taxiüzletága osztotta ki a fuvarszervezők és taxisok segítségével. Tehát kérdésünk: Minősítés során le kell- e szedni ezeket a matricákat, és ha igen, miért ? 

Várom mielőbbi válaszát.

Megkaptuk a választ is.

Kedves ….!

Sem az általad mellékelt a Főváros által készített, sem a City Taxi által átszerkesztett matricát a minősítésnél nem szedetik le a Budapest Közút munkatársai.
Támogatjuk azokat a megoldásokat, amelyek a vírus elleni védekezést hatékonyan szolgálhatják és a BKK taxiellenőrzés nem emel kifogást ellene.

Biztos vagyok benne, hogy valamilyen nem ismert félreértés történhetett csak, hogy ilyen információk kaptak lábra.

Üdvözlettel:

Agócs István
Közlekedési Igazgatóság Igazgató