Már építik a megállót, ahonnan utasokat visz majd a 300 km/h-val repesztő légi taxi

Már építik a megállót, ahonnan utasokat visz majd a 300 km/h-val repesztő légi taxi
Megosztom

A tervek szerint 2025-től szállít majd utasokat a német Lilium Aviation elektromos repülő taxija, a Lilium Jet. Az első megállóját Floridában építik meg.

Öt évvel ezelőtt kezdett bele a repülő taxi fejlesztésébe a németországi Lilium Aviation, és az azóta eltelt időben igen jól haladtak a munkálatokkal. A Lilium Jetről készült terveket először 2016-ban ismerhette meg a közönség, ami 2019 májusára már több fontos teszten is átment, egy évvel ezelőtt pedig már azt is megnézhettük, miként emelkedik a magasba.

A cég most bejelentette, az Egyesült Államokban építi meg elsőként azt a “közlekedési csomópontot”, ami kiszolgálná a jövőben az általuk generált utasforgalmat. A nagyjából 5200 négyzetméteres építményt a floridai Orlandóban készítenék el, és ha minden a tervek szerint halad, 2025-től kezdve szállítana utasokat az ötfős elektromos repülő taxi.

© Lilium

A csomópont 25 millió dollárba, vagyis mintegy 7,5 milliárd forintba kerülhet, és a Tavistock Development Companyval közösen építenék fel. Az Orlando Business Journal beszámolója szerint a költségeket a cég állja majd, ugyanakkor Orlando adókedvezmények formájában támogatja őket: kilenc év alatt 831 250 dollárral, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 250 millió forintos támogatást jelent.

© Lilium
© Lilium

A tervek szerint a Lilium Jet Tampába viszi majd az utasokat, ami jelenleg nagyjából másfél órányi autózást jelent, a repülő taxi azonban 30 perc alatt járhatja meg a távolságot.

© Lilium
© Lilium
© Lilium

A szerkezet egyetlen feltöltéssel nagyjából 300 kilométert tud megtenni. Ami igazán nagyszerű benne, hogy a Jet viszonylag gyorsan, akár 300 kilométer/órával is közlekedhet, a leszállást pedig bárhol megoldja, nincs szüksége futópályára.

Forrás: hvg.hu