Óriási a teher a tatabányai taxisofőrön

Óriási a teher a tatabányai taxisofőrön
Megosztom
  •  
  •  
  •  

Nem tudjuk, nézi-e valaki (mi nem), de ha igen, lehet drukkolni a kollégának.

A kékek elvesztették az Exatlon csütörtöki futamát, a csapatból Balogh Ricsi párbajozik pénteken.

A Végjáték napján is összemérték erejüket a Bajnokok és a Kihívók az Exatlon Hungary pályáján, a futamot a pirosak nyerték meg. A Bajnokok örömmámorban úsztak, míg a Kihívóknál drámai pillanatokat élt át Balogh Ricsi, a tatabányai taxisofőr, ugyanis őt választották ki a következő, pénteki Párbajra. Bár ezen a héten Ricsi magára talált, több pontot is szerzett az előző hetekhez képest, de még így is ő lett a kékek leggyengébb játékosa.

Ricsi egyik legnagyobb félelme valósulhat meg az Exatlonban, hiszen ha úgy alakul, barátja, Gergő ellen kell majd mennie a Párbajon.

A tatabányai versenyző könnyeivel küszködve vallott arról, mennyire tart a pénteki megmérettetéstől.
– Ez a lehető legrosszabb dolog, ha én Gergővel fogok menni párbajozni, mert közel engedtem őt a szívemhez, és ezt teljesen ki kell zárnom – fakadt ki a Ricsi. – Én még nem akarok hazamenni. Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám otthon. Ennél nagyobb lehetőségem nem lesz. Vissza fogok térni.

Csapattársa, Bálint próbált lelket önteni a Párbaj előtt álló Ricsibe.
– Nagy húzóerő, hogy kik várnak otthon, és tudom, hogy te ugyanúgy küzdesz a családodért. Tudom, hogy ez neked is nagy erőt ad – bíztatta Bálint a tatabányai fiút.

Korábbi ténykedéséről itt lehet még olvasni.

Forrás: kemma.hu