Épp taxiba szállt volna a betörő a Blaha Lujza téren, amikor a rendőrök elfogták – videó

Épp taxiba szállt volna a betörő a Blaha Lujza téren, amikor a rendőrök elfogták – videó
Megosztom
  •  
  •  
  •  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétsége és más bűncselekmények miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki hét fővárosi lakásból lopott úgy, hogy megszerezte a kulcsokat a folyosón lévő széfekből, vagy egyszerűen besurrant a nyitva hagyott apartmanokba.

A VII. kerületi rendőrök a bűncselekmények feltételezett elkövetőjeként a 45 éves Cs. Gábort azonosították, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, mivel ismert tartózkodási helyein nem találták.

A nyomozók tovább keresték a férfit, és 2021. augusztus 18-án a Blaha Lujza téren látták meg, amint éppen egy taxiba akart beszállni.

Cs. Gábort a rendőrök elfogták és a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol kétrendbeli lopás vétsége, kétrendbeli lopás bűntette és ötrendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

Hét betörést követett el a férfi, profi volt, mert a lopásból élt. A rendőrök azonban a nyomára bukkantak, körözést adtak ki ellene. Pont akkor vették észre a zsaruk a Blahán, amikor Cs. Gábor be akart szállni egy taxiba. Azonnal megindult a rendőrségi akció.

Kulcs a postaládában

Cs. Gábor egymás után fosztogatta ki a budapesti lakásokat. Általában a könnyű prédát kereste. Azokat a lakásokat részesítette előnyben, ahová könnyen bejutott. Mivel sokan azt gondolják a postaládában biztonságban van a lakáskulcs, nem volt nehéz dolga a most elfogott betörőnek.

Könnyű préda

A férfi átnézte a postaládákat, amelyikben kulcs volt kiszedte, majd felment a lakásba és az értékeket, főleg a készpénzt elvitte. A rendőrség beszámolója szerint olyan eset is történt, amikor Cs. Gábor besurrant a szellőztetés miatt kicsit nyitva hagyott bejárati ajtón. Sokan nem is gondolják, hogy egy lakást észrevétlenül alig egy perc alatt is ki lehet fosztani.

Forrás: origo.hu és szeretlekmagyarorszag.hu