Taxisoknak fejleszt elektromos autót a Renault-csoport

Taxisoknak fejleszt elektromos autót a Renault-csoport
Megosztom
  •  
  •  
  •  

A Renault alá tartozó Mobilize egy új, kimondottan sofőrös járgányon dolgozik, mely a tervek szerint előfizetéses rendszerben lesz elérhető.

Bár sokan nem tudják, a Renault-csoportnak elég erős ázsiai kötődései vannak, többek között az elektromos járgányokra szakosodó Mobilize leányvállaltnak köszönhetően. A cég leginkább a közösségi közlekedésre és a fuvarozásra koncentrál, így érthető, hogy a következő dobásuk is ezt a témát célozza meg.

Az új, készülő modell Limo néven lesz elérhető, mely egyértelműen utal a szedán karosszériára is. Igen ám, csak hogy a megszokottnál nagyobb hasmagassággal adják ki az autót, hogy a rosszabb utakon is elboldoguljanak vele a fuvarosok.

A meghajtásról egy 150 lóerős 220 Nm nyomatékkal rendelkező elektromos erőforrás gondoskodik, melyet a 60 kWh teljesítményű akkumulátor látja el energiával. Nem a száguldozásra van kihegyezve a rendszer, hiszen a végsebesség is 140 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva, hanem a hatótávra. Ez a gyári adatok szerint 450 kilométer, ami taxiként bőven elegendő egy egész napos műszak lehúzásához. A belső tér kialakítása is a személyszállítás jegyében lett kialakítva, azaz tartós műbőr kárpitozást és hátulról is irányítható légbefúvást, illetve audio rendszert találhatunk a Limo-ba pillantva.

Hivatalos árazás egyelőre nincs, de a Mobilize érthető módon nem is az egyszeri eladásokra koncentrál, hanem inkább az előfizetéses konstrukciókra.

Forrás: speedzone.hu