A főpolgármester segítségét kérték a fővárosi taxisok

A főpolgármester segítségét kérték a fővárosi taxisok
Megosztom
  •  
  •  
  •  

Sok utas lemondja a fuvart, mert az autók vesztegelnek az egyre nagyobb budapesti dugókban.

Állandósultak a forgalmi torlódások, miután a városban a nagy felújítások (Lánchíd, Blaha Lujza tér, pesti alsórakpart, 3-as metró) egyszerre zajlanak, és a dugókban ott vesztegelnek a taxisok is. Az Országos Taxis Szövetség ezért a főpolgármesterhez fordult.

“Sajnos előre prognosztizálható volt, hogy a közúti forgalom szempontjából normál leterheltség esetén is kritikus csomópontok és utak rekonstrukciója vagy ezen útszakaszokon történő korlátozása komoly hatást gyakorol majd a főváros amúgy is zsúfolt közlekedési állapotára” – mondta a hirado.hu-nak Metál Zoltán elnök.

A szövetség már a nyár elején nyílt levélben kereste meg Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy azokat a korlátozásokat, amelyeket a pandémia elején bevezetett, szüntesse meg, és a lezárt sávokat adja vissza a közúti forgalomban részt vevő járműveknek. Egy szakmai egyeztetés személyesen is elmondták a taxisok a javaslataikat, akkor Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke azt mondta, hogy augusztusban folytatják a tárgyalásokat, de erre nem kaptak már meghívást.

“Az azonos időben és egyszerre több helyszínen történő teljes vagy részleges lezárás, korlátozás alapvetően komoly problémával jár, de ezen fővárosi projekteknek szüksége lett volna valamilyen koordinációra, mert egymástól függetlenül is okoznak forgalomlassulást és dugókat, de egyszerre elviselhetetlen és dühítő ezeken a szakaszokon és környezetükben közlekedni” – mondta a szövetség elnöke.

A taxisok a saját bőrükön érzik a közlekedési nehézségek hatásait, ugyanis sok utas inkább lemondja a rendelését. “A taxikat az utasok általában akkor használják, amikor gyorsan szeretnének eljutni valahova. Sajnos csodákra még taxisok sem képesek, ezért sokszor a hosszabb menetidő miatt türelmetlenebbek az utasok és emiatt sok a lemondott rendelések száma is” – tette hozzá Metál Zoltán.

Forrás: infostart.hu